A fesztivál első napján a buli 6 óra körül kezdődött a Velencei Vízi Vár strandon, ahol már órákkal ezelőtt elkezdtek gyűlni az emberek, ennek ellenére gyorsan ment a beléptetés. A bejárat után körülbelül 30 métert kellett sétálni, hogy elérjünk a standokhoz, ahol az első már a HelloPay-es sátor volt. Aki nem tudja, ez egy kártyás, készpénzmentes fizető rendszer, egy piros kártyára kell pénzt feltöltsünk, hogy tudjunk ezzel vagy egy paypassos kártyával vásárolni. Ezután egy “gasztro utca” fogadta a látogatókat, ahol különböző finomságokat lehetett vásárolni.

A “gasztro utca” után következett a Nagyszínpad, ahol már a legelejétől, egészen a légvégéig mentek a koncertek, szinte szünet nélkül. Ezen kívül még két helyen lehetett bulizni, a Party Arénában és a Buli Beach-en, itt is hajnalig tartottak a bulik, szinte megállás nélkül.

Riska Open Air Buli Beach

Az este fénypontja a Rapülők és a Gigi D’Agostino koncert volt, de emellett fellépet DJ Dominique, Korda György & Balázs Klári, Zoltán Erika és Náksi Attila is.

A Rapülőktől egy felejthetetlen koncertet kaptunk, szép koreográfiával, színpaddal és sztárfellépőkkel, ugyanis a Tóth testvérek is részt vettek Geszti Péterék előadásában.

Rapülők

Majd jött, amire mindenki várt, mondhatni a fesztivál fénypontja, Gigi D’Agostino. A kezdése előtt mindenki nagyon izgatott volt, mert köztudott róla, hogy az eddigi magyarországi fellépései nem mentek zökkenőmentesen. Ennek ellenére, egy kis csúszással, de elkezdődött a majdnem két órás koncert, ahol szinte minden híres számát és feldolgozását adta elő.

Gigi D’Agostino koncertje

Másnap a buli egy Majka & Curtis koncerttel kezdődött, körülbelül ugyanannyi ember előtt, mint az előző napon. Majkáék után a TNT következett volna, de egy előző fellépés miatt késtek háromnegyed órát. A szervezők ezért átrakták a Horváth Tamás koncertet a Nagyszínpadra, a Party Arénából, ezért minden zökkenőmentesen és gyorsan zajlott, mintha mi sem történt volna.

Majkáék koncertje

A TNT koncertje után a Nagyszínpadot ellepték a lemezlovasok, Erős vs. Spigiboy, Antonio és Crazibiza. A DJ Show után következett a nap fénypontja, ATB koncertje. A német zenész húsz perccel a kezdés előtt érkezett a helyszínre, de ennek ellenére szinte késés nélkül kezdte a koncertjét. Amikor felment a színpadra, még az előtte koncertező Crazibiza játszott, de a közönség hamar észrevette és sikoltozásba kezdett.

ATB

A fesztiválról a képeinket és a videóinkat hamarosan ide kattintva érhetitek el.

Köszönjük A Mi Velencénk fesztiválnak a lehetőséget, reméljük, hogy jövőre ugyanitt tudunk találkozni! 😉