Idén már huszonhatodjára rendezik meg a Szigetet Budapesten. A fesztivál augusztus 8-tól 15-ig tart, a jegyeket érdemes minél hamarabb beszerezni, mert gyorsan fogynak.


A 2017-es aftermovie

Gerendai Károly tavaly adta át a főszervezői posztot Kádár Tamásnak, aki már a szokásos éves Sziget Sajtótájékoztatón kiemelte, hogy:

„Minden idők legerősebb zenei programját sikerült idén összehoznunk, elég ha csak a Nagyszínpad headliner sorát említjük, amelyben olyan aktuális világsztárok sorakoznak, mint Kendrick Lamar, a Gorillaz, Lana Del Rey, a Mumford and Sons, Dua Lipa, Kygo vagy az Arctic Monkeys”

A főszervező elmondta, hogy idén – az év elején a cégbe befektető külföldi tulajdonosokkal egyeztetve – egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majd’ 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint tavaly. A Sziget teljes költségvetése idén várhatóan 8,6 milliárd forint lesz, ami 12%-kal magasabb, mint az előző évben.

Fotó: sziget.hu

Nagy változás, hogy idén már a belépésre jogosító karszalaggal is lehet majd fizetni a Szigeten. A szalagok egy chippel lesznek felszerelve, így a beléptetésen kívűl a fizetési funkciót is ellátják. A rendszer a heti és a napijegyeseknél is fog működni.

Fotó: sziget.hu

További programokról és érdekességekről hamarosan olvashatsz majd az oldalunkon, addig is nyugodtan böngészd a sziget.hu-t.

IDŐPONT: 2018. augusztus 8-15.
HELYSZÍN: óbudai-sziget
JEGYEK: KATT


forrás: sziget.hu